Öt megyei csapat folytatja - BOON as Putnok FC, illetve a megyei I. osztályú BTE Felsőzsolca, HR-Rent Kozármisleny, KolorCity Kazincbarcika SC, MTK
Március[szerkesztés] március 1. – A mandátumát kitöltő Járai Zsigmond után Simor András, a Deloitte elnöke lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke. március 1. – A nemzetközi sarki év (IPY – International Polar Year) hivatalosan elkezdődött. március 2. – Több napon át tartó zavargások törnek ki Koppenhágában, miután a kormányzat kísérletet tesz egy ún. foglaltház kiürítésére. március 3. – „Ideiglenesen” megszűnt a személyszállítás 14 magyarországi vasútvonalon. A közlekedési minisztérium az utazók kis számára hivatkozva szüntette meg a vonalak finanszírozását.
FC DABAS - Hivatalos honlapja Építők-MTK Budapest BTE Felsőzsolca-Clean Way-Gyulai TFC PTE PEAC-SBTC MTK. 8. Kucsván Milán. Puskás Akadémia. 9. Marsa Levente.
október 15. – Nagy felhajtás közepette átadták az Airbus toulouse-i székhelyén az első A380-as óriás utasszállító repülőgépet, ami két héttel később indult először menetrend szerint Szingapúrból Sydneybe. október 16. – Az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush az elnöki rezidencián fogadja a száműzetésben élő tibeti vallási és politikai vezetőt, a 14. dalai lámát, október 17-én pedig Washingtonban, az elnök jelenlétében átnyújtják neki az amerikai törvényhozás civileknek adományozható legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Aranyérmet.
október 10. – A rejtvény-világbajnokság 15 éves történetében először nyeri el magyar az első helyet Rio de Janeiróban, Madarassy Pál közgazdász személyében. [4] október 10. – A korrupciós botrányba keveredő Decebal Traian Remeş román mezőgazdasági miniszter benyújtja lemondását. október 11. – Az Európai Bíróság döntése alapján nem ellenkezik az uniós előírásokkal az iparűzési adó. október 11.
– Felfedezik a bükkábrányi mocsárciprus-erdőt. [2] július 10. – Sólyom László köztársasági elnök meghívására kétnapos hivatalos látogatást tesz Magyarországon Viktor Juscsenko ukrán államfő. [3] július 11. – A pakisztáni hadsereg két napi ostrom után ellenőrzés alá vonta a fundamentalisták szentélyét, a Vörös Mecsetet; az összecsapások során 73 iszlám fegyveres és kilenc katona esett el. július 12. – A Fővárosi Bíróság bejegyzi a Magyar Gárda Kulturális Hagyományőrző Egyesületet, mely a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének – Vona Gábornak – a vezetésével alakul meg. A Fővárosi Főügyészség december közepén az egyesületi törvény megsértése miatt kezdeményezte a bíróságon a gárda betiltását.
Címjegyzék 7. kézilabda, női, serdülő, bajnoki (csoport), 2020/2021, 5 825. helyszín, Sportcsarnok
október 13. – Lőkösházán elhelyezik azt az alapkövet, amely egy 100 férőhelyes templom későbbi helyét jelöli. október 13. – A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, egy – a mindössze két hetet töltő – 19 éves fiatalembert zárkatársai felakasztanak. október 14. – Hatan meghalnak és többen megsebesülnek, mikor az indiai Pandzsáb szövetségi állam Ludhijana városának egyik mozijában pokolgép robban. október 15. – A Vadai Ágnes-vezette vizsgálóbizottság számos szabálytalanságot mutatott ki a Gripen vadászgépek 2001-es beszerzése és a 2003-as szerződésmódosítás kapcsán, ám a korrupciós gyanút nem vizsgálta.
Címjegyzék - www.mksz.hu 10. kézilabda, női, serdülő, bajnoki (csoport), 2020/2021, 5 838. helyszín, Sportcsarnok
– Bagdadtól északra, a Szarszár-tónál tizenöt – nő és gyermek –, valamint 19 lázadó fegyveres életét veszti az al-Káida ellen intézett amerikai légitámadásban. október 11. – Az észak-indiai Ajmer város muszlim mecsetében tartott vallási összejövetelen ketten vesztik életüket és többen megsebesülnek, mikor terroristák pokolgépet robbantanak.
Magyar Kupa - Békéscsaba 1912 Előre ... BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) – MTK Budapest (NB II), és az élő televíziós közvetítés mind-mind olyan adalék, mely garancia
A résztvevők 94%-a a radar ellen szavazott. március 4. – Az észtországi parlamenti választásokon a jobboldali-centrista kormánykoalíció győz. március 5. – Lebontják a Koppenhágai „Punk palotát”. március 6. – Ledöntik a Ciprus három évtizedes megosztottságát jelképező betonfalat Nicosiában március 9. – Berlinben az Európai Unió államai megegyeznek, hogy átlagosan 20%-kal csökkentik az EU szén-dioxid-kibocsátását. március 10.
Szombati sportműsor: Magyar Kupa, topligák, férfi kézi NB I 13.00: Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Újpest FC 13.00: Szegedi VSE Pizzamonster BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén